Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Varga Ágota

agota.jpg
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Zenei tanulmányait hét évesen kezdte a zentai zeneiskolában zongora szakon. Majd a későbbiekben felvételt nyert a szabadkai zenei szakközépiskolába, elmélet szakra. A középiskolával párhuzamosan járt a topolyai alapfokú zeneiskolába magánének szakra.
A középiskola mellett több könnyűzenei együttesben is énekelt.
A sikeres érettségi után, felvételt nyert a székesfehérvári Kodolányi János főiskola jazz tanszakára, jazz ének szakra, ahol tanárai Pély Barnabás és Farkas Erzsébet, tanulmányit is jelenleg itt folytatja.
Számos koncertet adott már, és szerepelt a médiában.
Versenyeredményei:
  • Tehetségek fesztiválja, Ada – különdíj; III helyezés

  • Temerini táncdalfesztivál – III helyezés; I heyezés

A tanítással kapcsoltaban szakmai tapasztalatra magán tanítványain, valamint a sándorfalvi zenei táborokban elsajátítottak által tett szert. Saját elmondása szerint "kiváló tanárai voltak az elmúlt időkben és úgy érzi, az Ő tudásukat és a sajátját tudja átadni a diákoknak."